Kíváncsiak lennénk rá, hogy vajon Észak-Koreában is kicsapta-e a biztosítékot a 28 éves Ri Szoldzsu Dior retikülje, az eseményt ugyanis az állami tévében is leadták – de valószínűleg csak a kommunista országon kívülieknek böki a szemét az újdonsült feleség pénzszórása, az ottaniak tán nem is ismerik a márkát. Észak-Koreában a kilencvenes évek óta éhínség van, több százezren haltak bele a nélkülözésbe, az ENSZ szerint jelenleg is legalább három millió embernek lenne szüksége azonnali segítségre a túléléshez, és sokan sínylődnek ma is munkatáborokban. A helyi pénzben 1,8 millió wont érő fekete Dior táska árából egy átlagos koreai családnak minimum egy évig lenne mit ennie – írja a telegraph.co.uk.
A zárt kommunista állam új vezetőjének, Kim Dzsongunnak felesége – akit a vicceskedő internetezők már a koreai Kate Middletonként emlegetnek – többször is feltűnést keltett outfitjeivel, melyek szokatlannak és túl vidámnak tűnnek férje Mao stílusú sötét öltönyei, olivazöld katonai egyenruhái és csúcsos sapkája mellett (a Kim Dzsongiltől megszokott stílusról nem is beszélve). A már Minnie Mouse-nak is öltözött First Lady lazább stílusa hatással lehet az ország nőit érintő szigorú öltözködési szabályokra, melyek mintha máris enyhülnének: állítólag megjelentek Phenjan utcáin a magassarkús nők és ékszereket is hordanak már a bevállalósabbak. Hogy ez egy általános enyhülés része lenne, nem valószínű, mivel Észak-Korea tagadja, hogy bármilyen reformokra, vagy nyitásra lehetne számítani.
Legutóbbi hozzászólások